Csörgött a mobilom? Igen, csörgött, már biztosan tudom, de nem hívás... sms. Nem akarom kinyitni a szemem. Mindegy, nem akarok visszaaludni, már nem oda érkeznék vissza. Lábammal letolom a takarót, kinyitom a szemem, süt a nap, érzem a szemeim be vannak dagadva, hallom a teraszon csilingelő szélcsengőt, csak piciket rezdül. Felkelek az ágyról, eltolom a hálószoba ajtaját, nappali, konyha.... unom. Felteszek egy kávét, rágyújtok. Megnézem a mobilt, valahogy éreztem, hogy nem Ő írt. Egyenleged 600 Ft alá csökkent... basszus, már tegnap délután, miért hajnalban kell erről értesítést küldeni? Lejött a kávé, kitöltöm... annyira jó lenne most Neki is becukrozni egyet. Megfordul bennem, hogy megteszem, mintha itt lenne.... Lassan megkattanok. Tegnap, amikor délután beszéltünk azt akarta, hogy menjek át, nem mondta ki, de tudtam. Várta, hogy megkérdezzem akarja-e, vagy csak mondjam, hogy egy óra múlva átugrok, helyette beszéltünk a semmiről. Annyira mentem volna, tenyerembe fogni az arcát, átölelni...                                                                       Három hónapja tart, minden nap beszélünk telefonon, napi 5-6 sms... Egyszer feküdtünk le. Az volt, amit mindig akartam, finom, lassú érintések, szinte alig mozdulva, szorosan egymásban, egyre erősödő érzések, egyre visszafogottabb mozdulatok, és közben tekintetünk végig a másikéba olvadva, aztán a beteljesülés, Ő elöl, én csak kísérem, aztán pillanatok múlva én is. Az a fajta gyönyör, ami után nem marad semmi feszültség, nem rándul, ha ismét ott érintem, s engem se bánt, ha hozzámér a lepedő.

Most meg itt állok a konyhában és kávézni akarok vele. Mi a jó büdös franc ez? Belül az van, hogy felhívom, elmondom, hogy megveszek érte, hogy vele akarok élni..... , de itt kívül egy másik világ van, ahol valamiért ez irreális.